Szöveg vagy videó?



Egyik vagy másik? Pro vagy kontra? Nem egyszerű kérdés, és a Menedzserképző Központ marketing konferenciáján mindkét megoldás mellett hallhattunk érveket.

Mindenesetre nem voltak könnyű helyzetben a szervezők, amikor kicsit bővíteni szerették volna a konferencia témaköreinek számát, hiszen a levegőben is, de az asztalok alatt, térdmagasságban nyomogatott okostelefonok kijelzőjén biztosan tapintható volt a Facebook mindent elsöprő jelenléte. Pedig az online marketing nemcsak a közösségi hálóról szól.

Berényi Konrád, az Onlinemarketing blog szerzője is megerősítette előadásában, hogy az írott szónak közösségteremtő ereje van. Márpedig a Facebook hosszabb szövegek közlésére, egy-egy téma több oldalról történő megvilágítására csak korlátozottan alkalmas. Vannak viszont vállalatok, ahol az ügyfelek igénylik - akár tanulási céllal is - a "bővebb kifejtést", szeretnék, ha nem csak a lájkjukra hajtana a cég, hanem olyan információkat osztana meg velük, ügyfelekkel, amelyek hasznosak a mindennapi munkavégzéshez.

Természetesen - a tartalomfogyasztási szokások átalakulását is figyelembe véve - a Facebook-profil és a céges blog egy idő után jól kiegészíthetik egymást: a blogbejegyzések linkjei kiváló "táplálékot" nyújtanak az üzenőfalnak, a kattintások és megosztások pedig növelik a blogbejegyzések értékét, felerősítik az üzenetet. Blogolni tehát nem kötelező, de nem is ártalmas Berényi Konrád szerint. A rendszeres információátadás ugyanis új vevők érdeklődését keltheti fel, a meglévő ügyfelekét pedig fenntarthatja a cég termékei iránt.

Ezután közvetlenül azonban láthattunk egy elrettentő példát arra, mi történik akkor, ha egy cég a grafománia útjára lépve mindent egyszerre akar elmondani az ügyfeleinek. Ne legyenek illúzióink: kezelhetetlen szöveghalmaz lesz az eredmény. Márpedig néha igenis szükség van arra, hogy a lehető legtöbb információt, adott esetben komoly szakmai érveket és azok bonyolult bizonyítását közöljük a látogatóval, mindezt egy szuszra. Nyilván mindenki jól ismeri ezt a szituációt, szép magyar nyelven eladásnak hívják az ilyesmit. Ilyenkor kevés az, ha rámutatunk a szakmai blogunkra azzal, hogy ott van minden érv, tessék szépen átrágni magunkat rajta, hétfőn felelés. Ilyenkor jön jól a videó - legalábbis Kolesár Krisztián előadásából ez derült ki.

A felhasználók és az ügyfelek egyetlen dolgot nem szeretnek, mégpedig unatkozni. Nem mindegy tehát, hogy milyen videót teszünk eléjük - mondta Kolesár Krisztián, majd egy szigorú tekintetű kalapos úr kivetített fotója előtt lefényképezte a hallgatóságot. A meghökkentő megoldások - mint például ez a fényképezéses akció is - fenntartják a figyelmet, és alkalmasak arra, hogy a bonyolultabb összefüggéseket is úgy fogadja be a felhasználó, mintha Tom és Jerry-t nézne. Nem mellesleg, egy jó videó a Facebook-on is kiválóan terjed.

A címben feltett kérdésre tehát csak egy válasz létezik: szöveg és videó, így együtt.

Meg Facebook.

Szerző: konfblogger

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések